Cégünkről

Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassuk cégünket és egyben felajánljuk együttműködésünket. Oldalunk célja, hogy Ön jobban megismerje társaságunk széleskörű tevékenységét.

Cégünk közel tíz éves múlttal rendelkező, bel- és külföldi munkaerő közvetítő és munkaerő-kölcsönző személyzeti iroda. Működésünk során lehetőségünk nyílt több ezer vállalkozó szellemű fiatalnak segíteni az érvényesülését, folyamatos megoldásokat nyújtva karrierjuk egyes állomásain. Sikeresen látjuk el személyzettel illetve személyzeti szolgáltatásokkal partnereinket a hazai és nemzetközi piacokon, elsősorban a szálloda és idengenforgalom területén. Büszkék vagyunk rá, hogy 2001-ben felvételt nyertünk a Magyar Szálloda Szövetség társult tagjai közé, mely egyben elismerése a szakmai munkánknak. Örömmel értesítjük, hogy üzleti partnereink igényeit felmérve és az új piaci kihívásokra való felkészülés jegyében, hosszú előkészítő folyamat után a GMN Kft. erőforrásait egyesítve egy új divíziót hozott létre. Bízunk benne, hogy a ezzel a fejlesztéssel tovább emelhetjük a szolgáltatásaink színvonalát meglévő, és leendő üzleti partnereink felé, illetve még több jelentkezőnek tudunk jól jövedelmező munkalehetőséget biztosítani..Célunk továbbá, hogy a jelenlegi termékportfoliónkat kibővítsük újabb szolgáltatásokkal és személyzeti megoldásokkal, melyek újabb előnyöket jelenthetnek majd partnereinknek és ügyfeleinknek.

KOMPLEX SZOLGÁLTATÁSAINK



Külföldi munkaerő-közvetítés

A külföldi munkaadók és a jelentkezőink elvárásaihoz igazodva igyekszünk minden igényt kielégíteni, és lehetőséget biztosítani akár idény jellegu, akár állandó külföldi munkára mind szárazföldi, mind pedig tengerjáró luxushajókon. Szárazföldi ajánlataink foként Ciprusra, Angliára irányulnak, és elsősorban a szálloda és idegenforgalom területén kínált álláslehetoségeket foglalnak magukba.
A luxus hajókon történő munkavégzést elsősorban azoknak ajánljuk, akik a jövőjük megalapozásáért képesek és készek vállalni a megszokottnál nagyobb fizikai és mentális leterhelést, persze mindezt igényes környezetben és az itthoni keresete többszöröséért.
A három legfontosabb tulajdonság, mellyel az ideális "hajós" (kiszolgáló személyzet) rendelkezik: megfelelő egyéniség, nyelvtudás és bizonyos szakmai jártasság.
Amennyiben az első kettő rendelkezésre áll, a harmadik megszerzésében irodánk örömmel nyújt segítséget budapesti, vagy külhoni (pl. Anglia, Skócia, Ciprus) szállodákban, éttermekben történő elhelyezéssel.

Cégünk segítségével olyan képzésben, szakmai és adminisztratív támogatásban részesül, mely gördülékennyé teszi külföldi munkavállalását

> vissza a tartalomjegyzékhez



Munkaerő kölcsönzés

Leggyakrabban igénybevett szolgáltatásunk, mely a költséghatékonyság mellett a legnagyobb rugalmasságot és a leggyorsabb reagálást biztosítja partnereinknek a piac kihívásaira.

A munkaerő-kölcsönzés keretében vállaljuk:

  • Az igényelt munkaerő határidőre történő toborzását, beleértve az adatbázisban és a hirdetés útján történő keresést.
  • Az ügyfelünk által kért paraméterek mentén elkészítjük a munkaszerződést és megkötjük a munkavállalóval.
  • A kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat elvégeztetjük.
  • Munkavédelmi alapoktatásban részesítjük.
  • A szükséges szakmai, kompetenciafejlesztő képzéseket megszervezzük, lebonyolítjuk.
  • Az összes jelentési és bejelentési kötelezettségnek eleget teszünk.
  • A bérszámfejtést elkészítjük, szükséges igazolásokat kiadjuk, a béreket elutaljuk.
  • Befizetjük a munkaadót, munkavállalót terhelő adókat.
  • Megoldjuk a dolgozók adminisztratív problémáit.
  • Amennyiben nem felelt meg a munkaerő, új munkatársat biztosítunk.
  • Kérésre bármikor bevethető készenléti állományt biztosítunk.

A munkaerő-kölcsönzés a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Egyetlen költségszámla kiegyenlítésével megoldja a munkaerő-gazdálkodási feladatai döntő többségét.
  • Megszűnnek a toborzásra, kiválasztásra fordított munkaórák, költségek.
  • A foglalkoztatás jogszabályi környezetének változásai naprakészen követésre kerülnek.
  • A bérelszámolás adminisztrációs terhe megszűnik.
  • A statisztikai és egyéb bejelentési kötelezettségek átkerülnek a munkaerőt kölcsönadó munkáltatóhoz.
  • Megszűnnek a munkaügy operatív terhei.
  • A felszabadult erőforrások átcsoportosíthatók más minőségi célokra.
  • Bérköltségek csökkennek.
  • Elszámolható költségek volumene növekszik.
  • Csökkenthetőek a szabadságok és a táppénzes állományok negatív hatásai.
  • A munkaadói szerepből fakadó felelősségek köre jelentősen szűkül.
  • Gyorsan és rugalmasan talál megfelelően képzett munkaerőt.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Teljeskörű HR outsourcing

A szolgáltatás lényege, hogy megrendelőnk -bár önmaga is el tudná látni-, ránk bízza a teljes emberi erőforrás gazdálkodást, annak érdekében, hogy főtevékenységére fókuszálhasson és erőforrásait oda csoportosíthassa. Ez a szolgáltatásunk gyakorlatilag tartalmazza az összes modulban felsorolt szolgáltatást.

A HR outsourcing keretében vállaljuk:

  • Teljes munkaügyi átvilágítást. Meghatározzuk a munkakörelemzés-, értékelés követelményeit.
  • Működtetjük a munkaügyi adminisztrációs rendszert.
  • Elvégezzük a munkavédelmi szakfeladatokat.
  • Kialakítjuk, karbantartjuk a toborzási, kiválasztási rendszert.
  • Felmérjük, majd kialakítjuk a teljesítménnyel, minőséggel kapcsolatos értékelő rendszereket.
  • Elkészítjük a foglalkoztató munkavállalói kézikönyvét.
  • Biztosítjuk a munkavégzéshez szükséges munkaruhát, védőfelszerelést.
  • Együttműködünk az üzemi tanáccsal.

A HR outsourcing a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Jelentős erőforrások szabadulnak fel.
  • Megrendelői pozícióba kerül a munkaügyi feladatok elvégeztetésénél.
  • A munkaadói szerepből fakadó felelősségek köre minimalizálódik. 
  • A vállalat gyorsan, rugalmasan tud reagálni a megrendelők változó piaci igényeire.
  • Főtevékenysége több figyelmet kaphat.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Vezető kiválasztás

A direkt keresést elsősorban közép- és felsővezetők, vagy speciális szaktudást igénylő munkakörök betöltéséhez veszik igénybe. Ez a feladat bizalmat és diszkréciót igényel, melyben mind a megbízó, mind a pályázó biztonságban érezheti magát.

A vezető kiválasztás keretében vállaljuk:

  • A megbízóval egyeztetve elkészítjük a munkaköri leírást és a kutatási tervet.
  • Összeállítjuk azon vállalatok listáját, ahol tapasztalt, megfelelő szakmai hátterű jelöltek dolgozhatnak, figyelembe véve a cégek struktúráját, kultúráját, a pozícióhoz tartozó feladatokat és felelősségi köröket.
  • Tanácsadóink a jelöltekkel interjúkat készítenek, teszteket töltetnek ki és jelentéseket állítanak össze.
  • Begyűjtjük az előző munkahelyek ajánlásait és ellenőrizzük a referenciákat.

A vezető kiválasztás a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Anonimitását megőrizve, hirdetés nélkül feltérképezheti a munkaerőpiacot.
  • Megszerezheti a legjobb szakembereket a konkurenciától.
  • Felhasználhatja cégünk kiterjedt kapcsolatrendszerét.
  • Ha a kiválasztott munkaerő munkaviszonya az előzetesen
  • meghatározott időtartamig megszűnik, díjmentesen új jelöltet kutatunk fel.

> vissza a tartalomjegyzékhez



HR tanácsadás

Többéves sikeres szakmai múlttal és naprakész ismeretekkel rendelkező szakembereinknek köszönhetően megbízóink szakszerű választ kapnak munkajogi, munkaügyi kérdéseire.

A HR tanácsadás keretében vállaljuk:

  • Munkajogi tanácsadás.
  • Munkaügyi tanácsadás.
  • Szervezetfejlesztési tanácsadás.
  • Outplacement szolgáltatás.

A HR tanácsadás a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Naprakész információkhoz jut a személyügy minden területéről.
  • Szakszerű segítséget kap a humán erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos
  • egyedi elképzeléseinek megvalósításához.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Bérszámfejtés

Szolgáltatásunk megrendelésével a munkaadó a HR terület legnagyobb adminisztrációs terhétől mentesül. Cégünk a NexonBér programmal végzi a bérszámfejtést.

A bérszámfejtés keretében vállaljuk:

  • A dolgozókat bejelentjük a hatóságokhoz (OEP, EMMA, NYUFIG, APEH).
  • Béreket, juttatásokat elszámoljuk, személyi jövedelemadót kiszámoljuk.
  • Kiszámítjuk a törvény által előírt járulékokat.
  • Kapcsolatot tartunk a különböző pénztárakkal.
  • Elkészítjük a bérfeladás összegeit a munkáltatónak.
  • Kiállítjuk a szükséges igazolásokat. 

A bérszámfejtés a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • A munkaügy jogi környezetének változásai naprakészen követésre kerülnek.
  • A bérelszámolás adminisztrációs terhe megszűnik.
  • A statisztikai és egyéb bejelentési kötelezettségek követése átkerül a szolgáltatóhoz.
  • Csökkennek a humán terület operatív terhei, erőforrások szabadulnak fel.
  • Megrendelői pozícióba kerül a bérelszámolási feladatok elvégeztetésénél.
  • Nem szükséges költséges bérszámfejtő programokat vásárolnia és finanszíroznia folyamatosan a fejlesztéseket.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Munkavédelmi tanácsadás

Az 1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről 57§-a előírja, rendeletben meghatározott veszélyességi osztályhoz és munkavállalói létszámhoz kötve a munkáltatóknak, hogy milyen szakképesítéssel rendelkező munkavállalót köteles foglalkoztatni, vagy szolgáltatót megbízni.

A munkavédelmi tanácsadás keretében vállaljuk:

  • A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat elvégzését a munkavédelmi üzembe helyezésekhez (az üzembe helyezés szakmérnöki tevékenységnek minősül).
  • Az időszakos biztonsági felülvizsgálat elvégzését.
  • Közreműködést a munkahely egyéni védőeszköz, munkaeszköz, technológia soron kívüli ellenőrzésében.
  • Közreműködést a mentési terv elkészítésében.
  • A megelőzési stratégia munkabiztonsági tartalmának kidolgozását.
  • Közreműködés a kockázatértékelés elvégzésében, a munkavédelmi oktatásban.
  • Az egyéni védőeszköz-juttatás belső rendjének meghatározását.
  • Munkabalesetek kivizsgálását.
  • A külön jogszabályban munkabiztonsági szaktevékenységnek minősített feladatok teljesítésében való közreműködést.
  • Az összes szükséges munkavédelmi dokumentáció elkészítését.

A munkavédelmi tanácsadás a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Kiváló szakembereink segítségével biztosíthatja törvényeknek megfelelő működést.
  • Naprakészen képes követni a jogszabályváltozásokból eredő új követelményeket.
  • Minimalizálhatja a munkabalesetek valószínűségét.
  • Kivédheti a dokumentáltság hiányából fakadó kártérítési igényeket.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Felnőttképzés

Akkreditált képzési intézményként vállalhatjuk olyan képzések lebonyolítását, melyek költségei elszámolhatóak a szakképzési alap terhére. Saját szakembereink és megbízható alvállalkozóink segítségével a szakmai képzések széles körét kínáljuk partnereinknek. ECDL nemzetközi vizsgaközpont tanúsítvánnyal rendelkezünk.

A felnőttképzés keretében vállaljuk:

  • OKJ jegyzékszámmal rendelkező képzések megszervezését, lebonyolítását.
  • Nem OKJ-s szakmai képzések, továbbképzések megszervezését, lebonyolítását.
  • Jogszabályi, hatósági előírások által megkövetelt képzések megtartását.
  • Munkakör betöltéséhez szükséges betanító képzések megtartását.
  • Egyedi, speciális képzési programok kidolgozását és kivitelezését.
  • ECDL számítástechnikai képzések minden moduljának oktatását és a vizsgáztatást.

A felnőttképzés a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Munkavállalóit folyamatosan fejlesztheti, motiválhatja.
  • A munkavégzésre alkalmas, de nem megfelelő képzettségű munkaerőt is felvehet és átképezheti a követelményeknek megfelelően.
  • Egyetlen intézmény segítségével minden képzési igényét kielégítheti.
  • Nem kell időt fordítania a különböző képzések megszervezésére, megfelelő képző cég kiválasztására.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Nyelvi képzés

Nyelvtanáraink (16 fő) mind egyetemet végzett tanári képesítéssel rendelkező, tapasztalt szakemberek. Az ország egész területén magas színvonalú képzést nyújtunk.

A nyelvi képzés keretében vállaljuk:

  • Angol nyelvi képzés kezdőtől az üzleti szintig anyanyelvű angoltanár segítségével.
  • Német nyelvi képzés kezdőtől az üzleti szintig.
  • Francia nyelvi képzés kezdőtől a felsőfokig.
  • Olasz nyelvi képzés kezdőtől a felsőfokig.
  • Megfelelő létszám esetén kihelyezett oktatásokat tartunk a megrendelő által megjelölt helyen és időben.

A nyelvi képzés a következő előnyöket kínálja partnereinknek:

  • Magas színvonalú kipróbált, referenciákkal rendelkező képzéseket nyújthat munkatársainak.
  • Időt takaríthat meg munkatársainak a kihelyezett oktatásokkal.
  • Alkalmassá teheti munkatársait, hogy megfeleljenek a jelen kihívásainak.

> vissza a tartalomjegyzékhez



Tréningek

Minden szervezet sikeres működésének alapja a munkatársainak személyes készsége, és szakmai felkészültsége. A személyes kompetenciák állandó fejlesztése elengedhetetlen a versenyképesség megőrzése érdekében. Trénereink nagy tapasztalattal rendelkeznek, ismerik a különböző vállalati kultúrákat, dolgoztak projektekben belső tréneri és piaci képzéseket is tartottak.

Kapcsolataikon keresztül, további ellenőrzött alvállalkozói kör bevonásával, a felmerülő igényeket minden körülmények között ki tudjuk elégíteni.

A következő tréningek megtartását vállaljuk:

  • Stresszkezelés.
  • Vezetői készség és képesség fejlesztés.
  • Konfliktus helyzetek kezelése.
  • Problémakezelés.
  • Kommunikáció.
  • Motiváció.
  • Értékesítés.
  • Telesales, call-center.
  • Tárgyalástechnika.
  • Outdoor csapatépítés.
  • Egyedi igényeknek megfelelő tréningek.

A tréningek a következő előnyöket kínálják partnereinknek:

  • Szakmailag alkalmas munkavállalóit, személyes képességei fejlesztésével alkalmassá teheti feladatai folyamatos minőségi ellátására, vagy egy új pozíció betöltésére.
  • Növelheti a foglalkoztatottak céghez való kötődését, támogathatja karrierépítésüket.
  • Segítségünkkel felmérheti, megtervezheti szervezete éves képzési programját.
  • A széles képzési portfolió miatt, egyetlen cégtől rendelheti meg az összes tréninget, élvezve a volumenből fakadó díjkedvezményeket.
  • Egyedi problémáira speciális megoldásokat dolgoztathat ki a legjobb szakemberek bevonásával.

> vissza a tartalomjegyzékhez

TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK



Szállodai részleg

Food & Beverage:

-felszolgaló
-szakács
-bárfelszolgáló
-konyhai kisegítő
Housekeeping:

-szobalány
-takarító
-outsourcing
Security:

-biztonsági őr



Gyorséttermi részleg

Food & Beverage:

-felszolgáló
-szakács
-konyhai kisegítő
Security:

-biztonsági őr



Kereskedelmi részleg

Security:

-biztonsági őr

Customer Relations:

-adminisztrátor
-eladó/pénztáros

Procrurement:
-beszerző
-adminisztrátor

-logisztikus

> vissza a tartalomjegyzékhez

 

QMN . Quality Manning Network
(GMN . Personal Services Group Partner)

Ügyfélszolgálati Iroda: Budapest,
XIII. kerület, Felka u. 6.
Központi Iroda: Budapest,
IV. kerület, Fóti út 56.
Telefon: +36 1 788 5084
Internet site: www.gmnetwork.co.hu www.qmn.hu www.munkatadunk.hu
e-mail: info@gmnetwork.co.hu



Fuvarozás, Szállítmányozás.



Humán Szakoktatási és
Elhelyezkedést Segítő Alapítvány
Molnár Károly
Budapest, 1047 Fóti út 56.
Mobil: +36 20 261 20 42

 

A honlapot készítette a WEB Expert. www.webexpert.hu
levél küldése levél küldése